MEZEI NYÚL

LEPUS EUROPAEUS

A mezei nyúl egész Európában elterjedt vadfaj. Magyarországon mindenütt megtalálható, de a Dunántúl jellemzően nagyvadas megyéiben számuk elenyésző, igazi otthonterületeit az Alföldön találjuk meg. A legjobb nyulas területek Békés, Csongrád, Szolnok, és Heves megyében vannak.

Állománysűrűsége tavasszal a mezőgazdasági területeken néha 50 egyed / 100 ha, kiterjedtebb erdőkben kevesebb, mint 10 egyed / I00 ha. Sok mezei nyúl a születés helyétől nem távolodik el 1 km-nél távolabb, a serdülők 2/3 része 500 m-es sugarú körön belül marad, amíg eléri az ivarérettséget. A mezei nyúl kizárólag nővényeket fogyaszt, tápláléklistája pedig igen széles.

Vadászati mód:
Vadászata valamennyi apróvadfajé közül talán a legfárasztóbb, hiszen igazán eredményesen csak hajtóvadászaton lehet rá vadászni. Ilyenkor bizony nem egyszer hosszú kilométereket kell a szántásokon gyalogolni a siker érdekében. Az ilyen nyúlvadászatokon 20-30 vadász és kétszer annyi hajtó részvételével kör- vagy U alakban fogják közre a sokszor 100-200 ha-t meghaladó területrészeket, s ahogy szűkül a hajtás, úgy próbálják az őszi mélyszántás félméteres barázdái közül a nyulat kiugrasztani és elejteni. Száraz vagy hideg időjárás esetén a nyúlban gazdag területeken a napi teríték elérheti a 200-300 db-ot is. Kevesebb vadász esetén fácán kereső vadászattal kombinálva is sikeresen lehet nyúlra vadászni, bár ilyenkor a teríték is szerényebb lesz.

Vadászati idény:

  • Mezei nyúl:     október 1. - december 31.
  • Üregi nyúl:      egész évben